|
Alapítványunk logója Jézus
második eljövetelét ábrázolja. A név (Marana Tha) arám eredetű
kifejezés, annyit jelent: "Jöjj el, Uram".
A keresztény ember magatartását
kezdettől fogva meghatározza a Jézus második eljövetelére való
várakozás. Ezt először az angyalok jelentették ki az apostoloknak: "Úgy
jön el (Jézus) ismét, ahogy a szemetek láttára a mennybe ment." (ApCsel
1,11) A várakozásra maga Jézus is bíztat: "Álljatok készen, mert az
Emberfia abban az órában jön, amikor nem is gondoljátok." (Lk 12,40)
Az Úrra való várakozás szabaddá
teszi a szívet a világ kötelékeitől. A léleknek erőt ad, és lendületet,
hogy az igazán fontos dolgokkal törődjék.
Ahogy az első eljövetelt
Keresztelő Szent János készítette elő megtérést hirdető beszédeivel, a
második eljövetel előkészítését Máriára bízta a mindenható Atya.
Az elmúlt évtizedekben
megszaporodott a Mária-jelenések száma (Fatima, Lourdes, Kibehó,
Medjugorje, stb.), amelyek által Mária kér bennünket életünk
megváltoztatására. Az emberiség jövőjének a megtérés a feltétele. Ha nem
lesz újjászületés a szeretetben, akkor a gyűlölet és minden más bűn
annyira szembefordítja az embereket egymással, hogy a legszörnyűbb
háborúk és természeti katasztrófák következnek be.
Mária, az Áldott Anya, segíteni
akar gyermekein. Vissza akarja vezetni őket szent Fiához és a békéhez. |