2012

Beléptünk az új évbe, a titokzatos 2012-be! Több könyv is megjelent a múlt évben erről az évről. Egyik világméretű eseményeket, katasztrófákat, háborút, pénzügyi válságot jövendölt – a másik mindezeket cáfolta. Egyik félelmet ébresztett és aggodalmakat – a másik megnyugtatott és békét adott. Melyik az igazi? Valóban történik majd valami nagy esemény, vagy minden marad a régiben? A feleletet akkor találjuk meg, ha Isten oldalára állunk, ha belépünk a hit világába, és rábízzuk életünket arra, aki kezében tartja az egész világ sorsát. Nála mindig biztonságot találunk, mert Ő végtelenül szeret bennünket, és azon dolgozik, hogy boldogok legyünk. Minden hatalom és minden bölcsesség benne van. Ezért fontos, hogy ebben az évben találkozzunk Vele: igazán, mélyen, egzisztenciálisan…

Mindennapi életünkben is előfordulnak olyan találkozások, amelyek megváltoztatják sorsunkat. Egy fiatal, aki már évek óta drogozott, elment Medjugorjébe, és megtérve jött haza, édesanyja nagy örömére. – Másvalaki kórházba került kivizsgálásra, és minden nap elővette a rózsafüzért és imádkozott. Betegtársa kérte, hogy tanítsa meg rá. Megtanulta és minden nap elimádkozta. Nagy békessége lett, pedig rettegett a haláltól. Két hét múlva meghalt. A harmadik találkozott az utcán a barátnőjével, aki elvitte a Szentlélek-szemináriumra. Egy hónap se telt el, mintha kicserélték volna – pedig öngyilkossági gondolatok kísértették. Ezekben a találkozásokban felfedezhetjük a kegyelem működését. Isten találkozni akar az emberrel. Aki figyel, aki megnyílik előtte, annak megújul az élete.

1. Jézus a király: Zakariás prófétának van egy jövendölése a Messiás királyról (Zak 9,9): „Közeleg királyod, igaz és győzedelmes… békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig.” – Ebben az Igében a győzelem a rossz fölötti győzelmet jelenti. Bármi történjék ebben az évben, ami fájdalmat okoz vagy félelmet kelt bennünk, gondoljunk arra, hogy Jézus már győzelmet aratott fölötte. Az Ő királysága abszolút hatalmat jelent, a föld minden gonoszsága megsemmisül előtte. Ha ebben hiszünk, akkor megerősödünk. Ha hiszünk, akkor győzelmet aratunk minden rossz fölött.

2. Lélek szerint élni. Ezért mondja Pál apostol, hogy éljünk a Lélek szerint. Mert ha Isten Lelke van bennünk, akkor életet hordozunk, és életet adunk (Róm 8,9). Elisabeth Kübler Ross pszichiáter írja egyik könyvében, hogy minden ember magában hordoz egy Hitlert és egy Gandhit. A kegyetlenséget és a szelídséget; az erőszakot és a jóságot. Az ember szabadon választ, hogy melyik utat kövesse. A keresztény emberben megvan az az erő – a Lélek ereje –, amely legyőzi a bennünk levő kegyetlenséget és erőszakot. Isten Lelke életre kelti bennünk a szelídséget és a jóságot. Ezért olyan fontos, hogy ebben az évben is a Szentlélek vezessen bennünket. A mai világban sokan vannak azok, akik test szerint akarnak élni. Kedvüket lelik abban, hogy ösztöneiknek szabad folyást engedjenek. Kegyetlenség, harag, ellenségesség, alkohol, paráznaság tölti ki az életüket. A legnagyobb baj, hogy nem is akarnak mások lenni, beletörődtek a gonoszságba. Ezt a világot már csak a Szentlélek tudja megmenteni. Olyan mélységekbe zuhant, amelyből csak Jézus tudja kiszabadítani.

3. Jézus megerősít. A Máté evangéliumban van egy kedves megszólítás: „Jöjjetek hozzám, én felüdítelek benneteket” (Mt 11,25). Amikor a fáradt vándor a nagy melegben friss forrást talál, ez nagy öröm a számára. Így akar Jézus is bennünket felfrissíteni. Nem érdemes a világ kiszáradt kútjait keresni szomjúságunk csillapítására, amikor itt van előttünk Jézus. Elküldi nekünk a Szentlelket, ahogy apostolainak is elküldte, hogy megerősítsen és felfrissítsen. Nem kell mást tenni, mint elhagyni a bűnt, elengedni a rossz szokásainkat, és engedni, hogy a Szentlélek újjáteremtse szívünket.

Új év – mindenki boldogságot kíván a másiknak, boldog új évet! De ez a jókívánság csak akkor teljesül, ha rálépünk a helyes útra. Ha engedjük, hogy Jézus vezesse gondolatainkat és tetteinket. Ha engedjük, hogy a Szentlélek tüze átjárja szívünket.

Így kívánok minden kedves olvasónknak Istentől áldott, boldog új évet!

(Az írás az újság 3. oldalán olvasható.)

A képek és szobrok, amelyek otthonainkban vannak, meghívást közvetítenek felénk! A képek és szobrok nem élnek, így nem is imádhatjuk vagy tisztelhetjük őket. Ám a képek és szobrok annak szimbólumai, amit tisztelünk! Arra szolgálnak, hogy bevezessenek minket a szellemi világba, mindig ugyanahhoz az egy Istenhez. Amikor például egy szent képét nézzük, szívünkkel/szellemünkkel szemléljük, akkor ennek a szentnek a képe emlékeztet, vagyis bevezet abba a valóságba, amit Isten az ő életében megvalósított. A szentek is részesei Krisztus Testének, akárcsak mi magunk, ennek a Testnek egyes részei pedig egymás között „kommunikálnak”, így a szentek képe nagyon is sokat segíthet abban, hogy belépjünk a szellemi térségbe, ahol kérhetjük az ő közbenjárásukat. Ez reményt ad, erősíti a hitünket és egészen konkrétan „megszólal”. Újabban Jézus úgy nyilatkozik meg, mint az irgalmasság és arra buzdít, hogy tiszteljük az Ő irgalmas Szívét. Természetesen nem elsősorban a fizikai szívéről van szó, hanem sokkal inkább a személyiségéről, amelyet a Szív jelképez.

Sok magyarországi (és horvátországi) otthonban megtalálható Jézus Szívének képe. Sok ember kérte és kéri még ma is Isten irgalmát ezek előtt a képek előtt imádkozva. Isten a szemünk elé helyez egy nagyon egyszerű, de nagyon erőteljes jelképet, amely által fel tudjuk ismerni azt, amit közvetíteni akar nekünk. Kitehetjük Jézus Szívének vagy az irgalmas Jézusnak a képét a házunkban és imádkozhatunk előtte, ám ha nem kezdjük el szellemben szemlélni ezt a szellemi szimbólumot, lemondunk sok mindenről, amit egyébként megkaphatnánk Istentől.

Tudjuk, hogy ez az ájtatosság a legutóbbi évszázadokban alakult ki; mintha Isten rá akart volna mutatni valamire, amit elfelejtettünk, vagy ami még logikusabb, rosszul értelmeztünk. Jézus Szent Fausztina nővér által megnyitja a Szívét és úgy mutatkozik meg előttünk, mint végtelen irgalmasság, ám úgy tűnik, még mindig nem vagyunk készek ilyennek elfogadni Őt.

Az autóbusz begördült a templom mögötti parkolóba, a feltámadt Krisztust ábrázoló szobor közelébe. Izgatott kíváncsisággal siettünk oda, mert itthon már hónapokkal korábban hallottunk róla. Azonnal konstatáltuk mi is: a szobor verejtékezik! Az 5-6 méter magas bronzszobrot 1998-ban állították fel és 2001. június 25-én (a medjugorjei jelenések 20. évfordulóján) észlelték először a jelenséget. Persze nem az egész felületén látható, hanem csak a jobb térd jobb oldalán (ritkán más helyen is) egy tenyérnyi nagyságú fémfelületen, amely a sok érintéstől, tapogatástól fényesre polírozódott.

Először 2002 őszén szemléltem a rendkívüli dolgot. Még az egyszerűbb emberek is első pillantásra természetes magyarázatot kerestek a jelenségre. (Az emberek korántsem annyira hiszékenyek, amint azt az ateista-szabadkőműves szféra hangoztatja!) Akadtak olyanok, akik felvetették, talán a szobor felső részén van egy repedés, amelyen át esővíz szivárgott a belsejébe és az itt kerül napvilágra. Igen ám, de a víz enyhén sós ízű, mint a verejték, s olykor heteken át nem esik az eső, nincs víz utánpótlás.

A tenyérnyi bronzfelületen általában öt másodpercenként fokozatosan növekedve jelenik meg egy csepp és gördül alá. Ez durva becsléssel azt jelenti, hogy naponta legalább egy liter folyadék távozik a szobor tenyérnyi felületéről. Persze ez csak egy nagyon durva és nem lényeges becslés, mert van amikor napokig szünetel, máskor pedig (például évfordulókon) szaporán pereg alá, szinte záporozik.

(Az írás folytatása az újság 7. oldalától olvasható.)

2011 július végén csoportvezetői lelkigyakorlaton vettem részt. Az utolsó napon István atya azt mondta: „Ma a kiscsoportban imádkozzunk egymásért.” Én nagyon örültem, mert Borika csoportjába tartoztam, és neki megvan a prófétálás ajándéka.

A csoportban elsőként értem imádkoztak a testvérek. Teimel Évin keresztül üzent az Úr: „Látom Jézus Szívét és benne téged.” Nagyon megörültem, és azt mondtam magamban, hogy ennél nagyobb kitüntetést senki nem kaphat. Azután jött Évin keresztül a másik üzenet: „A szenvedésben átölelve Jézust a kereszten, véres lesz Tőle az arcod, ami azt jelenti, hogy a szenvedésedben egyesülsz Jézus szenvedésével.”

Elfogadtam és egy kicsit büszke is voltam, bár még semmi bajom, betegségem nem volt. Azután Borikán keresztül üzent az Úr: „A kezedben egy nagy szitát tartasz, aminek nagy lyukain keresztül minden bajod, problémád kihull, és fennmaradnak jócselekedeteid fehér kavicsai.” Hurrá, ha lesz szenvedésem, el fog tűnni, gondoltam. Azután még egy vigasztaló prófécia ismét Borikán keresztül: „Egy üveggömböt tartasz a kezedben, amelynek tetején a Szűzanya palástja van. Ha megrázod az üveggömböt, imádkozol, sok kegyelem árad rád!”

Ezekkel a szép üzenetekkel szívemben mentem Tarján Marikával Berekfürdőre nyaralni. A próféciát követő 9. napon rosszul lettem. A rosszullét nem akart múlni, ezért elmentünk a berekfürdői háziorvoshoz. Ő hallgatja a szívemet, majd megszólal: „A szíve leáll és újraindul, leáll és újraindul. Beutalom a karcagi kórház sürgősségi osztályára. Mentővel küldjem vagy van, aki autóval bevigye?”

Gyerekkoromban én sajnos nem lettem megkeresztelve, mert a nagy rokonságban a rokonok közül sokan csúnyán hajba kaptak egymással, hogy ki legyen a keresztszülőm. Anyukám ettől kikészült és besokallt és azt mondta: „Jó, akkor senki nem lesz keresztszülő és kész!” Így sem én, sem Bálint öcsém nem lettünk megkeresztelve.

A szüleink meg voltak keresztelve ugyan, de nem igazán éltünk vallásos életet és Istennel sem sokat törődtünk vagy beszéltünk róla otthon, csak néha napján. Azt a keveset is többnyire Anyukámtól tudtam. Néha elmentünk templomba, de bennem nem maradt semmilyen emlékkép erről. Az egyetlen meghatározó gyerekkori élményemről Jézussal kapcsolatban megboldogult Édesanyám elbeszéléséből tudok. Körülbelül 3 éves lehettem ekkor. Egyik nap a piacon vásároltunk és kaptam ajándékba egy kis kék kristályköves gyűrűcskét Édesanyámtól. Hazasétáltunk a piacról és otthon észrevettük, hogy a gyűrű útközben elveszett. Nagyon szomorú voltam és kértem Anyát, hogy menjünk vissza, keressük meg. A baj csak az volt, hogy a piac nagyon messze volt tőlünk, olyan 40 perc gyalog és nehéz volt megtalálni a homokos, kavicsos úton, rekkenő nyári hőségben. Nagyon bizonytalan volt az egész. Anya szíve megesett rajtam és visszagyalogoltunk. Már közeledtünk a piachoz, nagy utat tettünk meg és semmi eredmény. Már lemondtunk a kis gyűrűről. A piachoz közeledve odaértünk a templomhoz, ahol a templom egyik oldalában egy nagyobb, kőből készült feszület állt. Odamentünk Jézushoz és a feszület tövében a kavicsok között is keresgéltünk. Meglett a kis gyűrűm és örömömben azt mondtam Édesanyámnak, hogy: „A Jézus Kriszti vigyázott a gyűrűmre, amíg visszajöttünk érte!”

Még pici voltam és így mondtam, hogy a Jézus Kriszti. De nagyon erősen éreztem Jézus jelenlétét és örömét akkor.

Ma visszagondolva erre az eseményre olyan, mintha akkor ez már egy előrejelzés lett volna az eljövendő életutamról. Én is elvesztem a világi úton a sok por és apró kavics között, de Jézus vigyázott rám, a lelkemre, a szívemre addig is, amíg visszajövök, megtérek hozzá. Ő már mindent tudott előre rólam és az életemről.

Némelyek csak reménykednek abban, hogy a Mennybe jutnak, mások azt állítják: „Tudom, hogy majd a Mennyországba kerülök!” Van különbség a kettő között?

Azok, akikben saját jövőjüket illetően erős meggyőződés él, valószínűleg minden tettüket sikerre viszik. Az erős meggyőződés pozitív hozzáállást ad a cselekedeteinkhez, és segít, hogy mások is jobban bízzanak bennünk!

Azok a keresztények, akik Jézusban, mint saját Megváltójukban bíznak, másokat is szeretnének a kereszténnyé váláshoz hozzásegíteni. Minél erősebb a mi hitünk, annál jobban szeretnénk másokat is meggyőzni. Célunk az, hogy egy, tíz, száz vagy ezer embert nyerjünk meg Isten Országának!

Az ügynök, aki őszintén meg van győződve az áruja értékéről, sikeresebb, mint aki képtelen bizonyossággal kiállni amellett. Legtöbbünk reakciója sokkal kedvezőbb azok felé, akik tudják, hogy miről beszélnek. Isten is tisztában volt ezzel, amikor a Mennybe vezető utat eltervezte! Jézus magabiztos volt. Nem azt mondta a tanítványoknak, hogy esetleg a Mennybe juthatnak! Azt mondta: „Örvendezzetek, mert a nevetek fel van írva a mennyekben!” (lásd Lk 10,20) A tanítványok erre elindultak, és az akkor ismert egész világon híresztelni kezdték, amit Jézustól kaptak.

Maria von Agreda látta vízióiban, hogyan ragadják el a démonok a lelkeket, hogy a pusztulásba (a mélybe) vigyék őket. Az angyalok harcolnak értük és érvényt szereznek Krisztus érdemeinek.

Lucifer emberek iránti gyűlölete olyan régi, mint maga az engedetlensége. Az emberek iránti haragja, kegyetlensége és Istennel szembeni gőgje azért olyan nagy, mert már a mennyben világos volt, hogy az „Örök Ige” emberi természetet ölt, és attól az asszonytól születik, akit napba öltözöttnek látott. Mivel az Úr iránti gyűlöletét nem tudja kielégíteni, az Isten alkotásain tölti ki azt. Továbbá a démon angyaltermészetéhez híven, ahhoz, amit elhatározott, görcsösen ragaszkodik, soha nem mond le, a körülményekhez mérten próbál más-más harcmodort felvenni, de a haragot, amivel üldözi az embereket, soha fel nem adja. Ellenkezőleg, gyűlölete egyre nő és fokozódik oly mértékben, ahogy az Isten kegyelemmel árasztja el az Egyház igazait és szentjeit.

Mivel ez az ellenség csupán egy test nélküli lélek, működése nem fárasztja ki, olyannyira szorgalmas az üldözésben, hogy az emberi lényt már kezdettől fogva követi az anyaméhben, és addig folytatja a harcot, amíg a lélek meg nem válik a testétől. Ezzel beteljesednek Job szavai: „Az ember földi élete küzdelem.” Ez a harc nemcsak abból áll, hogy az eredendő bűnnel születtünk, és ennek köszönhetően mohóságot és rossz hajlamokat örököltünk. Emiatt a sátán bevetheti minden ravaszságát, gonoszságát és hatalmát. Igénybe veszi érzékeinket, lelkierőnket, hajlamainkat és szenvedélyeinket. Állandóan arra törekszik, hogy testünket megrabolja és az örök életbe jutás lehetőségétől megfosszon minket. Nem okoz látható veszélyt és kárt, de mindent megkísérel annak érdekében, hogy rossz útra térítsen, és a kegyelemtől megfosszon minket, ezt teszi fogantatásunktól kezdve egészen életünk utolsó pillanatáig.

Aztán elolvastam az Új Szövetséget, és szerelmes lettem Jézusba. Beleszerelmesedtem a lényébe, emberszeretetébe, ezért a tanítványává akartam lenni, erre tenni fel egész hátralévő életem. Így hát nekiláttam a munkának, hogy kereszténnyé váljak.

Ez úgy 20 éve történt. Lassan ráébredtem, hogy hatalmas fába vágtam a fejszém… hiába ismerem fel gyengeségeimet, attól még nem tudok szabadulni belőlük. Aztán itt van a múlt sebe. Mit sebe? Sebek hegyei! Hogy fogok én szeretni? Hiszen végül is erre hívott meg Jézus: szeretni Istent és embert egyaránt. De én annyira borzadok az emberektől, hogy szinte pokolba kívánnám őket, ahogy Dávid mondta: „Hazug minden ember!” (Zsolt 116,11)

Ott álltam ég és föld között széttárt kezekkel – Istenem, mit tegyek? Segíts, mert nélküled elsüllyedek! Keresztény vagyok, aki nem tudja szeretni az embereket! Az nem elég, hogy kedves vagyok; szeretnem is kell őket! De nekem borsódzik a hátam attól, ahogy átgázolnak egymáson, félrelökve a másikat, és mindeközben végtelenül kenetteljes arcot vágnak.... Én láthattam az eredendő bűn arcát, ahogy minden emberből ő nézett rám. Az volt a neve: NEM FOGOK SZERETNI! Most azért ide műtét kell, életmentő műtét: ki kell valahogy vágni belőlem a múltat, hogy szeretni tudjak… Segíts rajtam valahogy, édes Istenem! Kérlek, gyógyítsd meg a lelkem és add nekem a Szíved, csak csinálj végre valamit velem…